Öltönyök

Tulipán Tamás: Öltönyök hun vezérekhez

"Ezek csak amolyan firkák. A múzsám rimánkodott, hogy tegyek már fel ilyeneket is. Össze-vissza voltak ezek a rajzok, és úgy vágtuk őket egymás mellé. Ezeken vizsgáztatom a viselet-próbákat..."

Tanulmány hun zászlóshoz

Tulipán Tamás: Tanulmány hun zászlóshoz

"Majdnem két tenyér magas. Tanulmánynak azért ezek kissé túldolgozott festmények, de ezek a későbbiekben segítségemre lesznek."

Atilla és Buda, imádkozó hercegek

Tulipán Tamás: Atilla és Buda, imádkozó hercegek

"Ez volt az első kép, ahol a keresztény hunokat szerettem volna megjeleníteni. Itt még egyikük sem uralkodó, hanem ifjú hun királyfiak. Célom volt az is, hogy a két testvér láttán elfelejtsük végre az ostoba testvérgyilkosság történetét. Szokjuk a két testvér harmonikus kapcsolatának látványát! Köszönet Lacinak és Gergőnek. A világhálón eddig a legnépszerűbb festményem. 90cm magas."

Tulipán Tamás: Atilla és Buda (talán színhelyesebb fénykép)
Tulipán Tamás: Atilla és Buda (részlet)

Csillag

Tulipán Tamás: Csillag, Magántulajdon

"Ekkor festettem meg először csillagomat és múzsámat."

Szent László koronázása

Tulipán Tamás: Szent László koronázása

"Ez a festmény került végül a sárospataki kiállítás szóróanyagára is. A Képes Krónika idevágó miniatúráját elemeztem, s értelmeztem át egy nagyon kicsit. Öt bolygó erőt osztottam ki az öt alakra. A Képes Krónika állandóan ezt a játékot játsza, megpróbálom én is minduntalan - a középkori magyar kereszténység nem negligálta a csillagtudományt úgy, mint a mai. Sőt, úgy vélem, püspökeink a legmagasabb művelői voltak Európában. A három csillagászt elvezették a csillagok Krisztushoz, a héber főpapokat a szent irataik nem. A kép 90 cm magas."

Sárospatak.hu

sarospatak.hu
Tulipán Tamás debreceni festőművész több, mint 30 tablójából nyílt kiállítás a december 5-ei vasárnapon. A délelőtti istentiszteletet követően Virágh Sándor lelkipásztor emlékeztetett a 2004. december 5-ei – határon túli honfitársaink elszakítását legalizáló - népszavazás szégyenére, de az azóta mégis megszülető, véreinket visszafogadó törvényre, s hívott a kiállítás megnyitójára, amely a nemzeti együvé tartozás átélésének az egyik újabb, időszerű eseménye lehet.
Az impozáns galériát ezúttal a magyar múlt kiválóságainak, a Magyar Történet nagy pillanatainak az ábrázolásai népesítették be. A kiállítást Makoldi Sándor tokaji, Magyar Művészetért Díjas festőművész, debreceni tanár nyitotta meg a személyes vallomástól a szakmai horizontig, a jelen értékeléséig és a jövendő perspektívákig kitekintő, tartalmas beszédével. Az egybegyűlteket a Sárospataki Wass Albert Kör nevében Földházy István egy Wass Albert – verssel köszöntötte. A magyar ruhás Molnár Csilla a templomi falak között ritkán fölcsendülő, mégis természetesen hangzó, ősi népénekeket szólaltatott meg, aminek sorai – „Isten áldja meg a magyart!” – azóta is tovább visszhangzanak az értő fülekben és szívekben.
A megnyitó kb. 100 fős közönség megtekintve a festményeket, kirándulást tehetett a magyar história világába, fölfedezve benne sok egyéb mellett Nimród, Hunor és Magyar, Attila és Buda, Csaba királyfi, Álmos vezér, Árpád fejedelem, vagy a magyar szentek között István, László, Erzsébet alakjait, a krisztusi evangélium és mondavilágunk további szereplőit. Találkozhatott az alkotó és menyasszonya önarcképével is, melyek azonban szinte elvesznek a magyar századok legendás alakjainak és eseményeinek a grandiózus vagy szerény, de mindig a témához illő ábrázolásainak sokaságában. A képzőművészeti műfajok számos változatában jeleskedő, technikai tudásával, nemzeti és vallási szimbólumaink alkalmazásával kiemelkedő Tulipán Tamás munkái üdítő oázist jelentenek a legtöbbször „divatosként” ránk erőltetett, s emiatt az esztétikai élménytől elidegenített, de a valódi értékeire szomjazó közönségnek.
http://www.sarospatak.hu/sorozat/10dec_reftemplom_kiallitas/index.html

Szent László táblakép

Tulipán Tamás: Szent László, Magántulajdon


"Simándi László barátomnak készült táblakép, ő egy másik nagy kincset adott érte: megmintázta a menyasszonyomat."

Nimród

Tulipán Tamás: Nimród

"Mivel Nimród fent van a csillagos égen, azt akartam megfesteni, ahogyan én látom őt. Mert a művelődéstörténet különböző korszakaiban mindig mást és mást láttak bele ebbe a jelentős csillagképbe. Én ezt az alakot látom minden alkalommal, mikor meglátom az Oriont az égen. A kép magassága majdnem 40 cm."

Atilla itáliai hadjárata

Tulipán Tamás: Atilla itáliai hadjárata
"Talán több mint egy éven át hordtam magamban ennek a képnek a gondolatát. Volt már sok változata a fejemben, s végül egy temperával megfestett freskóterv lett belőle. A Képes Krónikából indultam ki, s hát aki ismeri az abban található idevágó iniciálét, tudja, hogy ennek semmi köze ahhoz. Van ez így. Az első tervek még keményen egyházellenes verziók voltak, azonban rá kellett jönnöm, hogy azzal nagyot hazudnék. Nem hiába lett végül Leó pápa is glóriás szent a képemen, ahogyan Atilla is az. Azt gondolom, hogy első nekifutásra ezt a történetet igen helytelenül értelmezzük. Ha alaposan végiggondoljuk, tulajdonképpen Atilla király hagyta meg székében Leót, ha úgy tetszik, Atilla tette őt pápává - addig ugyanis csak római püspökökről írnak. Atilla király vallási kérdésekben állást foglalt: a római egyház működhet, az ariánus nem! Elgondolkodtató tény. Ki volt ez az Atilla király, hogy majd ezer évre elrendelte, melyik keresztény irányzat taníthat Európában, s melyik nem? A kép majdnem két méter hosszú."