Pályafutását akkor kezdte, mikor gyerekkorában a templomban édesanyjától ceruzát és papírt kapott, hogy csendben maradjon, s ő édesapja prédikációját rajzolta a maga módján. Így hit és alkotás egy időben szökkent szárba.
Általános iskolában hamar kitűnt tehetsége: rajz-szakkör, művészeti pályázatok, végül nyolcadikos korában egy saját kiállítás az aulában olajképekből. Gimnáziumban képzőművészeti osztályba került, ahol már rendszeres kiállító volt, művészeti diákszervezet létrehozásán dolgozott barátjával, és a művésztanárok segítsége nélkül egy nagy csoportos kiállítást hozott össze diáktársaival az utolsó évben. Eztán jött a debreceni tanítóképző, ahol megismerte mesterét, Makoldi Sándort. Erről így szokott beszélni: "Isten utamba tette ezt a nagy embert, és hiába akartam, nem kerülhettem ki. Ekkor találtak rám magyar gyökereim." Mérföldkő volt életében a Makoldi által képviselt viszony a magyar népművészethez, a magyar műveltség egészéhez. Lassú belső változás után, mikor hitét is újra kellett rendeznie, megtorpant addigi alkotóélete. Hosszas szünet következett, s miután a legtöbb kérdésre választ talált, "felismerte Isten arcát a magyar műveltségben", és megerősödött a hazatalált hazafi, alkotni kezdett. "Kellett azért mindehhez a múzsa is, ki 2008/2009-ben érkezett az életembe; a menyasszonyom. Mikor megjött, újra alkotni kezdtem."
Az ekkor kezdődött időszak termése az, amivel immár nemzete elé lépett - addig ugyanis hiába hívták ide-oda, nem akart egyetlen művész-klikkhez sem tartozni. A 2009-ben kezdődött alkotói időszak azonban rendkívül termékenynek bizonyult. A 2010. december 5-én, a sárospataki nagytemplomban nyílt kiállítására közel harminc olyan mű lett kiválogatva, melyek több mint fele komoly méretekkel bírt - szinte freskóméretű alkotásokról van szó, több festészeti stílusban. A bemutatkozó kiállítást Makoldi Sándor nyitotta megható szavakkal méltatva a teljesítményt és a bátorságot.
Bátorságot, hiszen Tulipán Tamás nem törődvén a bevett megfelelési kényszerekkel, minden festményén felvállalja magyarságtudatát. Ma pedig ezt nem nagyon szabad még.
Jellemző még alkotásaira, hogy a legújabb, a magyar múltat kutató tudományos erőfeszítések lelkes támogatója, és alkotásaiban ezek az eredmények kifejezésre jutnak, megjelennek.
A Tulipán-képeknek vannak olyan ismertetőjegyei, mint például a "glóriás Atilla" eset. Mikor erről kérdezik szokta mondani: "Egy mentálisan egészséges ember a szüleit olyan tisztelettel övezi, hogy lelkében azok gyakorlatilag a szentek szintjére emelődnek, és ez teljesen természetes. Nem illeti hát meg ez ugyanúgy a nemes elődöket, jeles hősöket, hatalmas, dicső nagyjainkat?"
Ez a hazafiság és hit hatja át minden munkáját. Sok ilyen alkotó kellene még Hazánkba!
Molnár Csilla
