Őskapu

A nyíradonyi emlékmű a Millennium sétányon
"Egy nyíradonyi jóember, Móricz Sándor keresett meg engem, hogy mondjak szakmai véleményt arról a tervről, amit megálmodott. Egy székelykapuhoz hasonlót szeretett volna, amin olyan faragványok láthatók, melyek a nyíradonyiak magyarságtudatát erősítik. Beszélgettünk, aminek az a nem kívánt eredménye lett, hogy felkért a műemlék tervezésére - amit én akkor nem szerettem volna elvállalni, egyéb terveim voltak akkortájt. Azonban könnyen meglágyul a szívem, ha olyan kezdeményezéssel találkozom, ami nehezen kivitelezhető, mégis valami monumentálisat látok benne. Az ilyen kétes kimenetelű nagy álmok mindig szerelembe ejtenek. Így hát beleestem az Őskapu hálójába és egy éven át keményen dolgoztunk, sokszor keserű kompromisszumokat kötve. De igazából Isten építette, mi csak segédkeztünk benne. Az Őskapu honlapján állítólag sok részletfotó és maga a szimbólumrendszer értelmezése is megtalálható lesz majd, így ezektől itt eltekintek. Az Őskapu leleplezésekor a város három keresztény történelmi felekezetének lelkipásztora volt szíves igent mondani a felszentelési felkérésre, így a gör.kat parókus, a róm.kat. plébános és a ref. lelkészasszony felszentelte a művet, mely így azóta szakrális építmény. Ezúton is köszönöm nekik ezt a nagy ajándékot! Így például evangelizációs, zarándoklati és áhítati célokra is alkalmassá vált, vagy akár kültéri liturgia megtartására. Az Őskapu legfontosabb ábrázolt alakja ugyanis maga Jézus Krisztus. Mesélték, hogy az Őskapu leleplezésekor állítólag voltak, akik sírtak a meghatódottságtól. Azóta is sokaktól érkezett vissza az egyszerű és tömör vélemény: nagyon szép.
Isten áldja meg a szakrális műemlék utóéletét és használja fel alkotásunkat is arra, hogy nemzetünk hazataláljon!"

Őskapu

Őskapu királynői oldala

Őskapu királyi odala

Hunor és Magyar mitikus története

Nimród ősatyánk mitikus története

Nincsenek megjegyzések: