Isten kardja

Tulipán Tamás: Isten kardja

Olybá tűnik, hogy a hun királyok küldetéstudattal érkeztek Nyugatra, melyben valamilyen komoly próféciának, jövendölésnek is szerepe lehetett. Az "Isten kardja" monda alapján arra következtethetünk, hogy a nyugati terrorállam (Róma) megfékezése és e vérszomjas sárkány feletti uralom egy olyan hun királynak jut feladatként, aki megkapja mindehhez a mennyei fegyvert, a jelet. Nyilván a nyugati részeket igazgató hun királyok és hadvezérek mind remélték, hogy a mennyei jel, az isteni fegyver az ő idejükben, vagy területükön bukkan fel, s így őket éri a szent küldetés. A Kr.u. 300-as évek végétől egymást váltó nyugati hun királyok feltehetően mind vágytak erre a megtiszteltetésre, és a hun nép is áhítozta a jövendölés beteljesülését. Azonban mennyei akarat szerint egyik idejében sem tűnt fel a jel, hanem mikor Atilla király uralkodni kezdett megtörtént az a különös eseménysor, melyben egy pásztorfiú a véres lábú állat révén megtalálta a földből élével kiálló kardot, mit azonnal vittek a királyhoz. Ez volt a jel. Kevesen teszik fel a kérdést, hogy miért volt ez jel? A választ a magyar Nimród-hagyomány adja meg (Gönczi Tamás "Nimród gyűrűje" c. könyve közli a lejegyzett elbeszélést), mely világosan elbeszéli, hogy Nimródnak adatott a világon először ez a jel, mikor is királlyá válásához meg kellett találnia a mennyei fegyvert. Vándorlásában észrevette, hogy lába sebes és vérzik, keresvén okát megtalálta az élével kiálló fegyvert, mit addig (a Vízözön utáni) ember nem ismert. A kard birtoklása tette tehát Nimródot a világ első királyává. Nyilvánvaló, hogy miképp világunk első korszakának elején, úgy utolsó korszakának elején is az nyerheti meg a "világkirály" címet, akinél Isten kardja ismét feltűnik. Véleményem szerint itt nem az a tárgyi kard a fontos, mit ténylegesen megtaláltak - azaz lényegtelen, hogy ezt a kardot ki kovácsolta és mikor, és ki használta előtte, stb., egy hajdani csata színhelyén is legeltethetett a pásztorfiú, hogy kardra lelt. A fontos a megtalálás eseménysora, mely felidézi az első király mennyei megbízatásának jeleit. Itt a királyságról van szó, nem a kardról. Érdemes megemlíteni, hogy Nimród nem tudta maga kihúzni a kardot a földből, hanem a Turul madár emelte ki és adta Nimródnak. (Egyébként ez a jel szerepel mindmáig a honvédség címerében!) - Érthető tehát, hogy miután a pásztorfiú elvitte a talált kardot és elbeszélte annak megtalálását a királynak Atilla Nimród unokájának nevezte magát és a Turult zászlajára és pajzsára tette. Nincs mód itt a történeti háttérről bőven értekezni, ennyit fontosnak tartottam megosztani. A festmény jelentésrétegeiről csak annyit, hogy tizenkét alak népesíti be jól azonosítható jelekkel az évkörnek megfelelően. A stílus realisztikusabb, mint eredetileg akartam, bár még így is sikerült egy visszafogott, templomias, idealizáltabb ízlésben fogalmazni, azt hiszem. Ha az ember részletezni kezd, nehéz visszafognia magát, hogy ne menjen el a teljes látványhűség irányába. Igyekeztem elkerülni a perspektíva, és a fény-árnyék ügyeit, de még így is túlságosan realisztikus. Van a képen még jópár dolog, amiről felesleges írnom, mert nézni kell. - Miután "elkészültem" vele, sok dolgot máris másképp csinálnék rajta. A fotó nem igazán jó, a kép torzulásban van, ennél jobban nem tudtam helyrepofozni, pedig dolgoztam vele. A festmény mérete és a fényképezőgépünk képessége nem teszik lehetővé, hogy ettől jobb reprodukciót tudjak készíteni, a színek is másak itt-ott, mint az eredetin. Mindezek ellenére talán élvezhető és tanulságot hordoz így is nemzetem számára.